Szerdán meg akartam hallgatni az ötórás híreket a Kossuth rádióban, (nekem mindig is az marad, de erről inkább máskor), és valami elképesztő dolgot hallottam. Éppen Hajdú Péter zárta a hallhatóan hoszas eszmecserét: 12 hajléktalan remek lehetőséget kap, hogy ez milyen csodás, felhívjuk az emberek figyelmét... szocializálunk... és persze 10 héten át kiszavazzák(!!!) majd egymást...
Azt hittem, rosszul hallok. Nem, ez nem lehet...
Két napig távol voltam, úgyhogy csak tegnap tudtam utána nézni a dolgoknak. Újrahallgattam a rádióműsort is. (Meghallgathatod még vagy 2 hétig az archívumban, jún. 11. a 16-17h-s blokkban, kb. 16h40-kor indul.)
Nos, a hír igaz: a Story TV hajléktalan valóságshow-t tervez. De ami a leginkább megdöbbentett, hogy ezen különösebben nincs is kiakadva senki. Illetve Fiala János kiakadt a Pont FM rádióban, de nem ez a hír, hanem az, hogy Bakács (ő az egyik felkért műsorvezető, a kiváló Csisztu Zsuzsával az oldalán) élő adásban leordította a haját. (Olvashatsz erről itt.) Meg hogy Hajdú lopta-e az ötletet.
Szóval Hajdú Péter tele van jó szándékkal, és segíteni akar. Mert a média erre nagyszerűen alkalmas. Ez olyan, mintha a farkasokra bíznánk a bárányok védelmének megszervezését. Merthogy ők igazán értenek a dologhoz.
Miért nem kiabál senki? Ilyenkor hol vannak a jogainkat óvó aktivisták? Az emberi méltóság védelme és tisztelete éppen olyan emberek esetében a legfontosabb, akik nem tudják megvédeni magukat. Az, hogy "ők is akarják", elég gyenge válasz.
Tényleg nem tudom, mi jöhet még. Ezek a roppant vicces műsorok, amelyekben nevetségessé teszik az így vagy úgy szánalmas - nem szánnivaló! - embereket, úgy hatnak, mint a drog. A szelíd kis házivideókkal indult a dolog. Ezeken még jókat is nevettünk. Aztán jött a durvább Kandi kamera. Remek tréfa az emberek normális, jószándékú reakcióit nevetségessé tenni. Aztán a Balázs és Mónika show, Győzike meg a Hal a tortán... Nevetünk másokon, élvezzük, hogy mi aztán nem vagyunk ilyenek! És közben leszokunk arról, hogy emberi érzéseink legyenek, hogy gondolkodjunk dolgokon, élethelyzeteken, problémákon, netán - no ettől aztán tényleg Isten őrözzön - a saját életünkön.
Szóval megszoktuk ezeket a műsorokat, és ma már - a nézettségi adatokat látva - igényeljük is, sőt, egyre nagyobb dózisban! Egyre keményebben!
Visszatérve a hajléktalan-bulira, Csernus mint szakértő igazán telitalálat. Ő aztán profi módon űzi mások szánalmassá és nevetségessé tételét. Bár ezt valószínűleg katarzisnak, "felébresztésnek" tartja, én úgy érzem, valójában a közönségnek játszik, és fütyül rá, kivel mi történik. Mi pedig csodáljuk, hogy milyen kemény gyerek...
Utóirat
Idősebbek még emlékezhetnek A lovakat lelövik, ugye? c. Sydney Pollack-filmre. (1969 - Jane Fonda még milyen fiatal volt..!) No, hát ebből mindent meg lehetett tudni a kukkolásról, a nyomor-show-bizniszről. Hiába, szépen felfejlődtünk 40 év alatt.
