Gőz

Ifjúkoromban rengeteg sci-fit olvastam. Felfaltam mindent, amihez hozzáfértem. Ma is az olyan könyveket élvezem a legjobban, amelyek egy-egy meghökkentő gondolatra épülnek. Az író felvet egy ötletet (mi lenne, ha..?), és azt szépen, következetesen végigviszi. Ez számomra mindig izgalmasabb, mint a "puszta" sztori. (Valószínűleg ezért unom a fantasyt.)
Az Utópiá-tól leesett az állam. (Létezik Utópia 14 és Gépzongora címen is.) Főleg, amikor megtudtam, hogy az író 1952-ben írta. Itt sem a sztori volt számomra a legizgalmasabb, hanem az a világ, amelyet lefestett.  Hihetetlen, hogy már akkor látta, amikor még épp csak ébredezett a fogyasztói társadalom. Vonnegut "szép, új világában" csak keveseknek adatik meg, hogy mérnökökké vagy menedzserekké váljanak. A többiek közül a szerencsésebbek "karbantartók" vagy "rendőrök" lehetnek, akik ugyan csak látszattevékenységet végeznek, de mégis, csinálnak valamit... A népségnek persze nem kell nyomorognia, mindenkinek van műanyagból préselt háza, bútorai, hónapról hónapra bővítik a mindenkinek járó cikkek körét. Csak egy dolog hiányzik: a valamennyire is értelmes munka, az értelmes élet lehetősége.
Vajon tényleg efelé haladunk? Van, akik szerint igen.
H-P. Martin és H. Schumann könyvében (A globalizáció csapdái, Perfekt Kiadó, 1998.) olvastam először arról, hogy a technológiai fejlődés talán mégsem fog sok új és jól fizető állást teremteni. A topmenedzserek szerint a 21. században a munkaképes lakosság 20%-a fog dolgozni. A 80% számára pedig ki kell találni a "tittytaintment"-et. Ez utóbbi nyelvi lelemény Brzezinski találmánya, a tits (cici) és az entertainment (szórakozás) szó összeillesztéséből. Itt a cici nem a szexre utal, inkább az elringató anyamellre. "Az elkábító szórakozás és az elégséges táplálék megfelelő keverékével lehet majd elérni, hogy a világ frusztrált lakossága ne lázadjon föl, hogy elégedett maradjon. A menedzserek hideg fővel, józanul tárgyalnak a 'tittytainment' lehetséges és szükséges adagolásáról, s fontolgatják, hogyan foglalkoztathatná a vagyonos egyötöd a fölöslegessé vált maradékot." (13.o.)
Lehet, hogy igaza lesz Vonnegutnak?... Csak az vigasztal, hogy talán én már nem fogom megérni.